Összeroncsolódott egy Lamborghini és egy Ferrari is összetört a hétvégén Pekingben, miután sofőrjeiket vélhetően megihlette a Halálos iramban című amerikai film amatőr gyorsulási versenye - számolt be a kínai sajtó és a közösségi média.
Csaknem kétéves emelkedés után az idei első negyedévben megtört a használtautó-piac lendülete, mintegy 3 százalékkal csökkent az eladott autók száma az előző negyedévhez képest, illetve 5,7 százalékkal csökkent az átlagár, ami a tavaly év eleji szintnek felel meg.
Gyorsítaná a közlekedési beruházásokat a kormány, ezekre magyar forrásból 600 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Ford szabadalmaztatná 11 fokozatú automata sebességváltóját, melyről egy vázlatszerű műszaki rajzot is megosztott a napokban. Ez az elképzelés még eléggé gyerekcipőben jár és közel sem biztos, hogy meg is fog valósulni, mindenesetre elég érdekesnek ígérkezik.
Az FCA US hamarosan felveszi a kapcsolatot azokkal az autó tulajdonosokkal, akik 2013-as vagy 2014-es Dodge Viper-rel rendelkeznek. A hiba az járgányok ajtóinál lépett fel, melyet természetesen ingyenesen javítanak a kijelölt helyeken.
Mikor már azt hinnéd, hogy mindent láttál az életben, akkor jön egy újabb elképesztő mutatvány vagy produkció, amitől ráébredsz, hogy te még igazából semmit se láttál. Jelen videónkban egy spéci tank száguldozik, egy-két drifteléssel megfűszerezve. Izgalmasan hangzik, nemde?
A válság nem vetette vissza a casco-szerződések számát, és 2008 óta olyan jelentősen csökkent az ilyen biztosítások átlagdíja, hogy ma már érdemes idősebb autókra is, teljeskörű cascót kötni - derül ki két biztosító, az Union és a Genertel vizsgálatából.
Az Uber egy újabb koncepcióval állt elő, melyet már élőben is teszteltek, és a népnek úgy tűnik, bejön ez a technológia. Lényegét tekintve egy alkoholszondáról van szó, amely egy telekommunikációs rendszer segítségével autót hív a túl illuminált állapotban lévő egyéneknek.
A biztonságosabb közlekedés érdekében egész napos, ingyenes motoros vezetéstechnikai képzést tart a Motoros Family nevű kezdeményezés pénteken a Hungaroringen és az annak területén működő Motoros Akadémián.
Rövidesen debütál az Aston Martin DB9 méltó utódja, melynek tesztelése már javában zajlik. A CarPix fotósának sikerült egy kémfotót készítenie a járgányról, amint az tesztköreit rótta a Nürburgring-en. Ha kíváncsi vagy a képre, a cikk alján megtekintheted!
Történetének legjobb márciusi és első negyedévi eladásait tudhatja maga mögött a Mercedes-Benz - írta az AutomobilWoche hírportál.
Az útdíjrendelet módosítása óta eltelt három hónapban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tapasztalatai szerint az autósok egyik leggyakoribb tévesztése az volt, hogy a fizetős útszakaszokon a januártól már D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltottak e-matricát, ami pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után.