A Volkswagen Motorsport a 2016-os idényben is indulni fog a TCR-ben, amely egyébként idén rajtolt először. A német konszern nem nagyon tudott eddig labdába rúgni a SEAT-ok és Hondák között, viszont a nemrég bemutatott tanulmányautójuk elég ütősre sikeredett.
Nem sok előzést láthatott a közönség az első versenyen Vila Realban, a legtöbb akció a rajtnál történt. Michelisz Norbi egy helyezést javított az időmérőn megszerzett pozíciójához képest és idén negyedszer állhatott fel a pódiumra.
Tavaly ősszel egy időben mutatkozhatott be a Mercedes C osztály sportváltozata, illetve annak vadiúj négyhengeres V8-as motorja, amely nagyon úgy tűnik, hogy pompásan üzemel. Az erősebbik változat, melyet egy S végződéssel láttak el, kis bemutatót tartott a közelmúltban… Nézzük!
Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adták át.
Közép-Európa legnagyobb Alfa Romeo-márkatalálkozóját tartják szombaton Balatonfüreden, az AlfaCity elnevezésű rendezvényre több mint 800 oldtimer és youngtimer Alfa Romeót várnak, továbbá a nevesebb motormárkák is képviseltetik magukat.
Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., míg a gázolajét 2 forinttal csökkentette.
Idén 40 százalékkal, új rekordra nőhet a magyarországi használtautó-behozatal a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint.
Peter Kössler, az Audi AG ingolstadti gyárának vezetője váltja október 1-jén az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatói posztján Thomas Faustmannt; a jelenlegi ügyvezető igazgató a konszern neckarsulmi gyárának gyárvezetője lesz ezt követően.
A 2016-os Toyota Prius tesztelései még javában zajlanak, viszont itt nem álcázó festéssel próbálják rejtegetni a járgány főbb vonásait, hanem egy fekete textil burkolattal. A legutóbbi felvételekhez képest sokkal tisztább képet látunk az új generációs Prius-ról, de azért még mindig sok a kérdőjel.
Az ilyen videók készítésekor a környéken lakók biztosan nem örülnek, de mi annál inkább. Persze nem azért, mert kárörvendőek vagyunk, hanem mert élvezet hallgatni, ahogyan felpörög a motor. Mai "vendégünk" a Porsche 911 Turbo S, melyet London utcáin kaptak lencsevégre.
Nagyon úgy tűnik, hogy egy újabb partnerkapcsolat van kialakulóban, hiszen nem csak a Red Bull Racing segítene be az Aston Martinnak egy új szuperjárgány tervezésében, hanem a brit autógyártó is felajánlaná szolgáltatásait a Forma 1-es istállónak.
Az Audi R8 megérdemelten a világ egyik legjobb és legismertebb sportjárgánya. A legújabb változatát idén nyártól kezdték el piacra dobni, szóval az első tulajdonosok már átélhették azt, amit az alábbi videóban megtekinthetünk. Az biztos, hogy néhány körhöz most kedvet kaptunk...