A hátsó légterelőt a vezető belülről állíthatja, tökéletesen balanszírozza a leszorító erő vagy a nagy végsebesség között, miközben a teljesen átalakított versenyfutóműre a Dunlop legújabb kompromisszummentes félslickjei kerültek.
Mivel a munkagépek ára körülbelül 20 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a most használt eszközöké, így olcsóbban vehetnek a gazdák sokkal jobb tulajdonsággal rendelkező gépkapcsolatokat a jövőben, ha széles körben elterjed a technológia.
Az Európában érvényes szabályok szerint azonban az autógyáraknak jelentősen csökkenteniük kell új modelljeik károsanyag-kibocsátását az elkövetkező években, ellenkező esetben súlyos bírsággal kell számolniuk.
Motorja még ugyanaz a gyári 1,4 literes, ami a rövidebb verziókban is szolgál, és bár most ebben az állapotában elég reménytelennek tűnik, azért érdekes a terv.
Az új útvonalnak köszönhetően az autósok 1300 kilométert spórolhatnak meg. Az illetékesek szerint a gigantikus beruházásnak köszönhetően lehetőség nyílik a fejlődési egyenlőtlenségek felszámolására.
A Pilot Sport 4 S különleges eljárással készül, az övbetétet nylon és aramid ötvözetével erősítették. Ha az utóbbiról még nem hallottak, ha azt írom, kevlár, már ismerős lehet, csak a Michelin nem hívhatja így az anyagot, de lényegében ugyanaz az összetétele.
Elképzelése szerint az iM2 egy olyan arányú kompakt kupé lenne, mint a mai M2, de tisztán elektromos hajtást kapna, ezért nincs szüksége hűtőmaszkra, de azért megőrzött valamit a jellegzetes vesékből.
Érthetően fejvesztve menekülne ebből a helyzetből a wokingi istálló, arrafelé úgy tervezik, hogy a 2018-as idényt már új erőforrással futna neki, ehhez azonban gyorsan kellene találnni szeptemberig egy új motorbeszállítót (az új autó építése miatt).
Antonio Paglia brutális autókat vizionált 2025-re, a futurisztikus formákat retrós festéssel vitte át a Ferrari, a McLaren és a Williams jövő autóira.
Most a Lamborghini vitte el a Huracán több példányát, közte a nürburgringi rekordot döntő Performante változatot. Gyönyörködjünk együtt az erről készült képekben!
A 177 ezer kilométert futott legendára összesen két licit érkezett az eBayen, de a 13 milliós ajánlat enyhén szólva is röhejes, nem is ütötte meg az elvárt összeget, ami teljességgel érthető.
Rövidtávon az egyből jelentkező brutális nyomatéknak köszönhetően néhány méter alatt elhúz a Tesla. De vajon mi a helyzet, ha repülőrajtot vesznek kb. 80 km/órás sebességről? Megőrzi előnyét a villanyhajtás, vagy győz a jó öreg belsőégésű?