Az átlagos CO2-kibocsátás 90 g/km alatt marad, legalábbis az elsőkerék-hajtású verziónál.
Megújult ezzel szemben az utastérben a középkonzol, a kormánykerék, a nyolcfokozatú automata sebességváltó programválasztó karja, a biztonsági öv pedig a fekete mellett piros és zöld színben is kérhető.
A vonalak megrajzolására azért a TVR egykori főstilisztáját kérte fel, biztos, ami biztos.
A rögzített hátsó szárny a Mercedes szerint nagy sebességnél javítja a vezetési tulajdonságokat.
A tetőcsomagtartón mentődeszkák kaptak helyet, a csomagtartóban pedig tárolórendszer és hűtőszekrény lapul.
Angliában az egyik legismertebb autó átalakítással foglalkozó műhely a Kahn, vagy a Chelse Track Company.
Megjegyzendő a 23-col méretű Vossen felni is, amely itt egyébként már egy Brabustól vett futóműre kerül.
Ezenkívül Drift módot is kapunk, amikor is csak és kizárólag hátul hajt a Stinger, ráadásul ilyenkor nem vált fel magától a váltó.
A szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor egységgel szerelt EcoBoost Hybrid blokk 125 és 155 lóerős kivitelben elérhető.
Messze a BMW-k esetében csalnak a legtöbbször: a kilométerórával kapcsolatban elkövetett csalások 24,2 százaléka ezt a márkát érinti.
A szénszálas kerékív-toldások árnyékában 24 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsák forognak.
A fedélzeti töltő 2,3 kW teljesítményű váltóárammal (háztartási konnektorból) tölti az akkukat, de akár 11 kW-os fali töltődobozt is társíthatunk az autóhoz.