A folytonos A-oszlop és az ajtó síkjába simuló kilincsek mellett különösen stílusos a visszapillantó kamera, amely ráadásul egyáltalán nem emelkedik ki a kerékívek síkjából, ezzel a manőverezést is leegyszerűsíti.
Nemcsak azért, mert komoly harcot kell vívni az édességek részlegén, hanem mert a gyerekek imádnak száguldozni a gyors és nehéz kocsikkal.
A közvetlen benzinbefecskendezéses motor WLTP-konform átlagfogyasztása 8,5-9,6 l/100 km.
A képek felbukkanásának helyszíne annyiban nem meglepő, hogy a modellek Kínában készülnek majd a Volkswagen-FAW vegyesvállalat kínai gyárában.
Korábbi értesüléseink szerint a Renault Európában is tervezi egy elektromos crossover bevezetését, ennek idejéről azonban még nincsenek információk.
Utóbbira rímelnek az ajtókon, a hátsó szélvédőn és a hátsó kerékdobon elhelyezett matricák.
A műszerfalon itt már a klíma sem kap külön gombokat, mindent a hatalmas, érintőképernyős tabletről lehet majd kezelni. Akár hangutasításokkal is.
Ebből a 1,5 literes, B38A15T0 kódú háromhengeres turbómotor 231 lóerővel és 320 Nm nyomatékkal veszi ki a részét.
A járműelektronikai operációs rendszer a tervek szerint 2024-re készül el, mintegy hétmilliárd eurós befektetéssel.
Az autót nem is elektromos hajtáslánca teszi különlegessé, hanem a márka új arculatát felvezető formavilág, valamint önvezető képességei.
Ugyanis a füstben kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatala, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.
Ez a teljesítmény 7,2 másodperces 0-100-as szintidőhöz, illetve 225 km/h végsebességhez elegendő.