A balatoni főszezon első 37 napján 1 millió 124 ezren váltottak jegyet a balatoni vonatokra, volánbusz-járatokra, 41 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában - közölte a MÁV-Volán csoport
Veterán autók és motorok, egy repülőgép és egész napos programok várják az érdeklődőket a Veteránok az Északiban elnevezésű veterán autós napon szombaton Budapesten, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.
Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai: a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607
Hollandiában ismét tüntetni kezdtek a holland gazdák a kormánynak a nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló tervei ellen, több autópályán blokkolják a forgalmat, szénabálákat gyújtanak fel, valamint trágyát és egyéb hulladékot szórnak az
A megoldás új távlatokat nyithat a vitorlázás, majd hosszú távon egyéb verseny- és tömegsportok támogatása terén is.
A Stadler vasúti járműgyártó magyarországi részlege fontos szerepet tölt be a vállalatcsoport zöld közlekedési megoldásokat képviselő vonatainak gyártásában, a szolnoki gyárban is készülő, csúcstechnológiát képviselő négy vonattípust is bemutatnak az
A Vissza a jövőbe-trilógia befejező része is több, mint harmincéves, de Magyarországon azóta is nagy kultúrájuk van a filmben látható DeLoreanoknak – írja az Origo.
Az első fél évben 12,3 százalékkal 98 916-ra esett vissza az új személygépkopcsik eladása Csehországban, a csökkenés különösen a második negyedévben volt jelentős - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken
A világbajnoki címvédő és az összetettben éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője futotta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén, a spielbergi Red Bull Ringen.
A Volánbusz is elérhetővé tette menetrendi adatbázisát a fejlesztők számára - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
Nagy-Britanniában 24,3 százalékkal, 140 948 darabra esett az új autók eladása júniusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 14,6 százalékkal emelkedett -