Jump to content

A vég kezdete: önvezető autó lehet a Forma 1-es safety car

2017. 08. 22. 10:33

A Forma 1-es közvetítések egyik sokat látott járműve nem más, mint egy úgymond teljesen hétköznapi közúti autó, a pályára baleseteket követően beguruló és a komplett mezőnyt maga után húzó safety car. Ez a Bernd Mayländer által terelgetett Mercedes sportkocsi az utóbbi időkben kicsit visszavonult a háttérbe, ugyanis részben átvette a szerepét az úgynevezett virtuális biztonsági autó, és könnyen lehet, hogy a jövőben már nem is ember fogja vezetni az említett Mercedest.

Marcin Budkowski, az F1 technikai részlegének vezetője ugyanis azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben a versenypályákon is felbukkanhat az önvezető technológia. Budkowski úgy véli, hogy a Forma 1-ben felbukkanó önvezető safety car kiváló lehetőség lenne arra, hogy az emberekben tudatosítsa: az autonóm járművek igen is működőképesek és teljesen megbízhatók.

A mérnökök egyértelműen szeretnék a teljesen kiszámítható viselkedésű, pilóta nélküli safety cart, a rajongók azonban már nem biztos, hogy lelkesednének Bernd Mayländer nyugdíjaztatásáért.

(Forrás: hvg.hu)