Jump to content

A Daimler helyzete

2020. 11. 14. 09:00

Vezérigazgatója elmondása szerint öt év múlva teljesen máshogy fog kinézni a Daimler, mint most.

 

Ahogyan arról korábban több ízben beszámoltunk, a Daimler helyzetét is jócskán megtépázta a koronavírus-járvány. Ezt többek között az is mutatja, hogy 15 ezernél is többen veszítették el a munkájukat a vállalatnál, továbbá hambachi üzemét – ahol az utóbbi években jellemzően csak Smartok gördültek le a gyártósorról – eladná.

Költségcsökkentési terveit az iparág jövője is nagyban befolyásolja, ugyanis az elektromos autók előállításához sokkal kevesebb alkatrész, erőfeszítés és idő kell, szemben a hagyományos hajtású modellekkel, amelyek mozgástere amúgy is egyre fogy a környezetvédelem előtérbe kerülésével. Az ING elemzése szerint hetedannyi, mindössze 200 részből áll egy villanyautó.

„Alapvetően fogunk változtatni a hajtásláncunk ipari lábnyomán” – folytatta gondolatait a Daimler elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a fosszilis üzemanyagokkal való szakítás kétszer akkora hatékonyságot követel, ezáltal erőforrások szabadíthatóak fel az elektromos, valamint az önvezető autók gyártásához.

„Kétségtelen, hogy csökkentenünk kell termékeink Földön hagyott lábnyomát. Ez is része a modern luxusígéretnek” – utalt arra Källenius, hogy a jövőben a gazdagság és a túlzások helyett a fenntarthatóságra és a hatékonyságra kell összpontosítani.

Elektromos járműve, az EQXX megépítéséhez a Forma-1-es mérnöki csapat szakértelmét is felhasználja a Mercedes. Azt reméli tőle a német gyártó, hogy egyetlen töltéssel képes lesz megtenni a Stuttgart-Marseille távot (kb. 940-950 km). „Ez egy fejlesztés előtti projekt, hogy új technológiát vezethessünk be” – jegyezte meg ennek kapcsán Källenius.

A Daimler emellett a digitális szolgáltatásokra is rá szeretne feküdni, amivel új és megtérülő bevételi forrásokra tenne szert: új vezetési segédletekkel, valamint információs és szórakoztatóipari szolgáltatásokkal bővítené azokat, 2024-re pedig új járműoperációs rendszert fejlesztene ki a konszern.

A Daimler új modelleket szánna a kínai piacra, amiben a legnagyobb növekedési, terjeszkedési lehetőséget látja a következő tíz évre kivetítve. „Ha lesznek olyan egyedi modelljeik, amikor elérik a kritikus tömeget Kínában… ez megvalósítható. Attól függ, hogyan fejlődik a piac” – tekintett előre a jövőbe.

 
(Forrás: vezess.hu / fotó: pexels.com)