Jump to content

Veterán járgányaink – vol.3

2016. 04. 06. 18:00

Cikksorozatunk harmadik részének alanya a Mercedes-Benz SS, amely szintén az 1920-as évek végén tűnt fel az európai autópiacon. A járgány versenyautó változata – az akkori viszonylathoz képest – elképesztő teljesítménnyel bírt. Nézzük a további részleteket az SS-ről.

A mérnökök és tervezők fáradhatatlan tökéletességre törekvése nyomán megjelent a Mercedes-Benz SS típusa (Super Sport), mely 1928-ban az S típust váltotta fel. Elődjétől lényegében átdolgozott, erősebb motorjában különbözött, mely a versenyváltozatban akár 250 lóerő mobilizálásra is képes volt.

A Daimler-Benz ezt a futóművet magánszemélyek számára is fenntartotta, akik az alvázat kívánságuknak megfelelő speciális karosszériával is felszerelhették. Neves karosszéria gyártók – jelen esetben az olasz Castagna cég – összetéveszthetetlen vonalvezetéssel látták el. Tapasztalataiknak köszönhetően azt az ügyes fogást is véghez vitték, hogy a 3400 mm-es tengelytávolságú automobilt mesés kétüléses kabrióra váltották.

Az ígéretes és teljesítménynövelésre használt kompresszoros meghajtóra alapozva A Mercedes-Benz már a 20-as évek végén létrehozta új sportautó-generációját, melyet, ellentétben korábbi tervezésű fajtiszta versenyautókkal, ambiciózus magánszemélyek sportos közúti járműként is megvásárolhatták.

1928 és 1933 között a nép nyelvén fehér elefántnak nevezett hathengeres motorral felszerelt S, SS, SSK és SSKN típussorozatokba tartozó autók nemzetközi mércét állítottak fel. Jómódú autóversenyzők ideális eszközt találtak a versenyek erőpróbáira – melyek a mainál sokkal jelentősebb társadalmi jelentőséggel bírtak.

(Fotó: Taringa)