Jump to content

Járt utat járatlanért - ízelítő az új Rolls-Royce Phantomról

2017. 07. 21. 11:10

Július végén, egészen pontosan 27-én hosszú várakozás ér véget: bemutatkozik a Rolls-Royce Phantom nyolcadik generációja, vele pedig új fejezet kezdődik a brit kékvérű márka történelmében. A hetedik iteráció ezzel 14 évnyi szereplést követően köszön le, a brit márka pedig erősen továbbfejlesztett alapokon vághat neki a jövőnek.

Az ízelítő képek sokat nem árulnak el sajnos, azt ugyanis eddig is gyanítottuk, hogy a márka nem tér majd le a kijelölt útról: az ikonikus, jól megszokott formákon csak a kor új szellemében változtat. A hatalmas hűtőrács és a Spirit of Ecstasy szobor marad, mint ahogy a világítótestek szokásos elrendezése is, beléjük viszont teljesen LED-es, adaptív fényszóró kerül. Egy biztos: esztétikai szempontból azért előre lép az új Phantom, kívül a méretgyarapodás mellett átrajzolt világítótesteket és lökhárítókat, belül pedig hagyományőrző, de csúcstechnikás kialakítást köszönthetünk.

A lemezek alatt lesz a nagy fejlődés: az új platform könnyűsúlyú anyagokat, így alumíniumot és akár szénszálat is behoz a képbe, amivel mázsás súlyoktól szabadulhat meg az új csúcsmodell. Ezekre az alapokra építkezik majd a márka első SUV modellje, a Cullinan is. A motortérben egészen biztosan biturbó V12-est találunk majd, amely minden eddiginél hatékonyabb lesz.

A többi részletre sem kell már sokáig várnunk: a jövő héten mindenre fény derül.

(Forrás: autopult.hu)