Jump to content

Rekordot döntött a Bugatti Chiron

2017. 09. 15. 19:08

Bugatti Chiron nagyjából minden szempontból az autógyártás csúcsát jelenti, legyen szó luxusról vagy éppen teljesítményről. Az 1500 lóerős szuperautó nagyjából minden rekordot magának követel, legutóbb pedig az egyik legextrémebb csúcsot is beállította, amikor a 0-400-0 km/h-s futamot mindössze 41,96 másodperc alatt teljesítette.

Ez persze még nem minden, hiszen a Bugatti a leggyorsabb szériagyártású autó rekordjára készül a Chironnal, amit korábbi modelljükről, a Veyron 16.4 Super Sporttól igyekeznek elhódítani – és biztosak lehetünk benne, hogy sikerül is megdönteni a 431 km/h-s eredményt. A 0-400-0 rekordot szintén a Veyrontól hódítottal el a Chiron, méghozzá Juan Pablo Montoyával a volán mögött.

A kolumbiai versenyző egyébként két napig birtokolhatta az autót, ezalatt pedig nem kevesebb, mint 17 alkalommal érte el vele a 400 km/h-s álomhatárt, a csúcsot pedig a 420 km/h-s eredmény jelentette – és bár az elektronika itt leszabályoz, természetesen ezen felül is van még tartalék az autóban. A gyáriak egy videót is megosztottak velünk, ahol a pilóta 32,6 szekundum alatt éri el a 400 km/h-t. Ráadásul mindezt hétköznapi öltözetben tette, ugyanis elmondása szerint a Chiron volánja mögött amellett, hogy természetesen teljes mértékben koncentrálni kell, teljes a biztonságérzet és a kiszámíthatóság, így nem volt szükség különleges védőöltözetre.

Montoya azt is elmondta, hogy nagyon reméli, hogy a Bugatti meghívja majd őt a jövőre esedékes rekorddöntési kísérletre, ahol a gyáriak a 450 km/h elérését sem zárták ki. Kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e elérniük ezt az eszméletlen sebességet, noha abban nem kételkedünk, hogy a Veyron 431 km/h-s rekordját átadják majd a múltnak.

 

(Forrás: autopult.hu)