Jump to content

Sonic témájú Civic-kel készül a Honda a Comic-con-ra

2016. 07. 23. 18:50

Újabb jubileumhoz ért a Sonic nevezetű mászkálós videojáték, viszont arra biztosan nem számított a Sega, mint amivel most a Honda kedveskedett számukra. San Diegóban rövidesen kezdetét veszi a világszerte ismert Comic-con, ahol a sok jelmezes figura mellett most ott fog virítani ez a Sonic témájú Honda Civic is.

A '90-es évek egyik legnagyobb videojáték-sztárja, Sonic idén ünnepli 25. születésnapját, melyet a Honda szeretett volna méltóképpen megünnepelni. Éppen ezért a már meglévő Civic modelljük burkolatát átfestették, amit így most aranygyűrűk, sárgás-barnás talaj, kék háttér és persze Sonic tarkít.

Bár a belső térről nem közölt képeket a Honda, viszont elmondásuk szerint ott is a kék szín dominál. Az ülésekre Katzkin bőrgarnitúrát húztak, a csomagtartót, illetve az ütasteret pedig telepakolták hangerővel, méghozzá egy pár 10 colos 500 W-os Rockford Fosgate mélynyomóval, egy pár 400 wattos erősítővel, valamint egy felnyitható, 32 colos képernyővel, amin lehet nyomatni ezerrel a Sonicot.

A motorházteteje alá elvileg egy 1,5 literes, négyhengeres, turbófeltöltéses erőforrás került.

(Forrás: Autokalauz.hu, Honda | Fotó: Honda)