Jump to content

Közelebb a sorozatgyártáshoz – ízelítőn a VW I.D. Crozz

2017. 09. 21. 18:59

A Volkswagen I.D. Crozz koncepció idén tavasszal mutatkozott be: a németek elektromos szériájának crossover tagja izgalmas formákkal és koncepciós megoldásokkal dobogtatta meg a szívünket – ráadásul előbb vagy utóbb sorozatgyártásba is küldik a gyáriak. Ezt megerősítve a Frankfurti Autószalonra ismét elhozzák az autót, ám ezúttal még közelebb kerül majd a szériagyártáshoz.

Egyelőre csak egy rajzon és egy rövid ízelítő videón láthatjuk az autót, azonban már ezekből is jól látszik, hogy a tanulmány jóval közelebb került a megvalósíthatósághoz. A fényszórók szerepét ezúttal egy jóval „földhözragadtabb” egység veszi majd át, és bár a szokásos koncepciós megoldások, mint például a világító embléma, továbbra is megvannak, az újdonság már sokkal közelebb hozza a sorozatgyártású verziót.

A Crozz a Volkswagen I.D. családjának egyik legizgalmasabb tagja, már csak azért is, mert crossoveres formáival igazodik a mai trendekhez. Az autó természetesen teljesen elektromos, és az ehhez tervezett alapoknak hála az utastér is szellős lesz. A hajtásláncról egyelőre nem árultak el semmit a gyáriak, de az első I.D. Crozz koncepció erejét két elektromotor biztosította. Az első tengelyt hajtó szerkezet 102 lóerőt és 140 Nm-t biztosított, míg a hátsó kerekek mozgatásáért felelős villanymotor 204 tagú ménest és 310 Nm-t bocsátott rendelkezésre. Az összteljesítmény így 306 lóerő volt, míg az akkumulátor kapacitása 83 kWh, amivel az európai normák szerint 500 kilométert tud megtenni az autó egy teletöltéssel – a 0-100-as sprint pedig kevesebb mint 6 másodperc alatt teljesíthető.

Az I.D. koncepció sorozat egyébként jelenleg három tagú: a Crozz mellett ott van a kompakt méretekkel rendelkező I.D. és a Buzz kisbusz is. Úgy tűnik azonban, hogy a Volkswagen a Crozz-ban lát a legtöbb fantáziát, hiszen a Frankfrutba elhozott változattal közelebb lépnek a sorozatgyártáshoz, ami 2020 környékén valósulhat majd meg.

(Forrás: autopult.hu)