Jump to content

Mit visz Tokióba a Nissan? Videó!

2017. 10. 19. 17:03

A Nissan háza tájáról már korábban hallhattunk pletykákat egy teljesen elektromos crossover érkezéséről, mely a Leaf alapjaira épülne. A japánok most közzétettek egy ízelítő videót, amelynek kapcsán sokan úgy gondolják, hogy eljött végre a pillanat, hogy a Nissan bemutassa a sokak által várt villanyos SUV-t. Ebben egyelőre még nem lehetünk biztosak, de a sejtelmes képsorokon látható autót megfigyelve valóban van rá esély, hogy egy emelt hasmagasságú négykerkűvel lesz dolgunk.

Az újdonság a jövő héten kezdődő Tokiói Autószalonon mutatkozik majd be, de egyelőre csupán profilból láthattuk. Azt azonban ebből is megállapíthatjuk, hogy az autó igencsak sportos, áramvonalas formákat kapott – egyedül az orra furcsa kissé, amely teljesen függőleges kialakítást kapott. A négykerekű egyelőre csak koncepció formájában mutatkozik majd be.

Túl sokat ugyan nem látunk a tanulmányból, de az könnyen elképzelhető, hogy valóban egy crossover lesz. A gyáriak mindössze annyit árultak el, hogy ez a modell megtestesíti majd a Nissan új filozófiáját, mely az intelligens mobilitás köré épül – ezek alapján pedig bizonyára fejlett önvezető funkciókat is várhatunk. Amennyiben bejönnek a találgatások, úgy könnyen lehet, hogy valóban a Leaf alapjaira épülő tisztán elektromos crossover előfutárával van dolgunk, de ezt legfeljebb a bemutató után tudhatjuk majd. A Nissan egyébként több izgalmas tanulmánnyal is készül a japán seregszemlére, mint például a Leaf Nismo.

(Forrás: autopult.hu)