Jump to content

Itthon a Peugeot új hétszemélyes SUV-je

2017. 06. 29. 09:23

Megérkezett Magyarországra az új Peugeot 5008, amelynek a nevén kívül csak annyi köze van, hogy ez is hétszemélyes. 6,6 milliótól rendelhető.

Napjainkban az egyterűek már nem annyira menő modellek, nem úgy a szabadidő-autók, egyre több fogy belőlük. 2016-ban több mint 26 millió SUV-t adtak el világszerte, míg Európában közel négymilliót. A Peugeot is reagált a kihívásra, tavaly megújult a 2008, majd szintén 2016-ban érkezett az új 3008-as, most pedig itt az 5008. A hazai bemutatón ismerkedtünk tovább az autóval.

Bár az 5008 név már korábban is létezett, az új modellnek semmi köze a 2009-2016 között árult egyterűhöz, ez bizony egy szabadidő-autó. Megjelenését a függőleges orr, a nagy vízszintes motorháztető és a nyúlánk hátsó spoiler teszik egyedivé. A hagyományos halogén mellett természetesen full-LED fényszórók is rendelhetők.

Elkészítéséhez ugyanazt az EMP2-es padlólemezt használja a francia gyár, mint a 3008 esetében, de itt 16,5 centivel megtoldották a tengelyek között. A kocsi 4641 mm hosszú, 1844 mm széles, 1646 mm magas, tengelytávolsága 2840 mm.

A manapság megszokott fejlesztési iránynak köszönhetően az új 5008 elődjénél 95 kilóval könnyebb. De azonos motorváltozat esetén a Nissan X-Trailhez képest 100, a Škoda Kodiaqhoz képest 200, egy Opel Zafirához képest 300 kiló az előnye. A Peugeot 5008 alapmodell 1310 kilót nyom.

Az elődjéhez képest 11 centivel hosszabb tengelytávolság és a nagyobb túlnyúlás miatt születhetett meg ez a tágas hétüléses SUV, amelyben a második üléssorban a korábbinál 60 mm-rel nagyobb hely jut a lábaknál, a harmadik sorban pedig a fejtér bővült 21 mm-rel. A két hátsó ülés nem csak a padlóba hajtogatható, de ki is vehető és ez könnyebb is, mint sejtenénk, csak 11 kilót nyomnak egyenként. A jobban felszerelt modellekben az anyósülés is lehajtható, így 3,2 méteres tárgy is szállítható. A második sorban három különálló ülést találunk, amelyek egyenként csúsztathatók, háttámlájuk állítható, mindegyikhez tartozik Isofix-csatlakozó, így gyereküléseket is könnyen rögzíthetünk.

(Forrás: vezess.hu / kép: autoaddikt)