Jump to content

A legtakarékosabb kisautó? - Toyota Yaris hibrid teszt

2017. 07. 19. 18:17

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul takarékos is. Csak az árát ne nézzük.

Egy még szerethetőbb Yaris. Most teljesen más a képlet, mint az előző frissítésnél, csak a köbcenti maradt ugyanaz. A végeredmény mégis sokkal szerethetőbb...lenne, az árlista nélkül. A Yaris Hybridről van szó, a Toyota legkisebb és persze teljes értékű hibridjéről, ami a szegmensben egyedüliként ötvöz egy benzines és egy elektromos motort. Pontosabban egy ellenfele mégis akad mára, ám a Suzuki Swift mindössze enyhe hibrid, vagyis rásegítős rendszerrel dolgozik. Ahogy a Swift, úgy a Yaris is komoly felárral rendelkezik hagyományos testvéreivel szemben, még a nagyobb vonatkozó kedvezmény ellenére is. Üzemanyagtakarékosságával mégis könnyen kenyérre ken, ráadásul a diszkós Selection felszereltségben élvezhettük.

Figyelemfelkeltő. A Toyota mindent megtett, hogy már elsőre felismerhető legyen, hogy nem a szokásos tömeg-Yarisszal van dolgunk. A tesztautó vízkék árnyalata nyomatékosította a hibridséget – persze ez az árnyalat a többi modellhez is elérhető -, amit ráadásul éjfekete tetővel párosítottak. A felnik itt már kéttónusúak a divatos vonalat célzó, így nem is olcsó Selection felszereltségnek köszönhetően, amit a célközönség úgy gondolom, értékelni fog. Pedig alapvetően nem sokban tér el külsőleg a hibrid a hagyományos társaktól, egyedül a Toyota hibridekről már jól ismert kék hátterű márkajelzés és néhány Hybrid felirat jelent különbséget. A facelift utáni hangsúlyosabb orrhűtőrács méhkas mintáinak nagyját itt már befedik. Ebben a konfigurációban egyébként elég figyelemfelkeltő is a Yaris, bár a reakciók vegyesek voltak a külső tekintetében.

Takarékosságra tanít. Az utastérben is a kék szín jelenti a különbséget, például az indítógombon – bizony, az is van benne -, a korábbi teszt alatt is méltatott, kategóriaidegen puhaságú műszerfalbetéten és ajtókárpiton vagy a számos kék varráson a kormányon, a kéziféken és a szövet üléseken, valamint a könyöklőn. Az összkép máris vidámabb és színesebb. Egyetlen negatív pont lehet, hogy ahol műanyag ér össze műanyaggal, ott zörgést generálnak. Fordulatszámmérő helyett, itt már ECO-mutatót kapunk, no meg persze néhány hibrid-specifikus grafikont. A legfontosabb energiamonitor nem csak az infotainment 7 colos képernyőjén, de a kormányról kezelhető fedélzeti komputeren is figyelhető. Az akkumulátortöltöttségről is ezen grafikán értesülhetünk, az energiaáramlások irányának figyelése pedig köztudottan üzemanyagtakarékosságra tanít.

(Forrás: autonavigator.hu / kép:carshowroom)