Jump to content

Növekszik az autóhasználat Magyarországon

2014. 08. 11. 16:00

Az elmúlt évek tendenciáihoz képest, a magyar autósok többet vezetnek, állítja a Bosch. Itt nehéz összefüggéseket keresni, hogy mégis miért növekszik a letudott kilométerek száma. Úgy tűnik, hogy az üzemanyag magas ára se készteti arra a magyarokat, hogy a tömegközlekedés mellé álljanak. Az alábbi statisztika 2008-at hasonlítja össze 2014-el.

Egy általánosított felmérés alapján kiderül, hogy az autópályákon tartózkodók átlagéletkora 35 év, ami 2008-ban 10-el volt több, azaz 45 év. A városiak kevésbé használják járgányukat, leginkább a kisebb települések lakói döntenek az autózás mellett, kivétel ez alól Budapest. 2008-ban az Opel volt a leggyakoribb márka az utakon, míg a jelenben a Suzukik lepik el leginkább az aszfaltot. Mindemellett a járművek átlagéletkora is megváltozott: 9,3-ról, 11,3 évre. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fiatalok jobban meg tudják fizetni ezeket a típusokat. A benzines kocsik a leggyakoribbak és a futott kilométerek száma is növekedett (12.800-ról 16.300-ra).

A kutatás után kiderült, hogy a budapestiek vezetnek a legtöbbet, átlagosan 19.300 kilométert évente. Két éves távlatokat figyelembe véve, szigorúan monoton növekszik a fővárosiak által megtett kilométerek száma (2008: 14.200; 2010: 14.700; 2012: 15.300; 2014: 19.300).

A korábbi évekhez képest, jóval több a megtett út a 18 és 29 év közötti sofőröknél. A 40-49-es korosztály az egyedüli, akiknél a statisztika mutatói lefelé irányulnak.

Végül egy nem meglepő adat következik: A legfiatalabb autókkal utaznak a legtöbbet. A maximum 5 éves járgányok esetében 2012-ben 18.000-, 2014-ben viszont már 20.000 kilométer. Továbbá, a 2014-es információk szerint, az öregebb autó-korosztályokat kevésbé futtatják a közutakon. A 6-10 éveseknél 17.300-, a 11-20 éveseknél 14.500-, míg az ennél is idősebb darabok már csak átlagosan 14.900 kilométert tesznek meg.

(Fotó: vezess.hu)