Jump to content

Novemberben nőtt a forgalomba állított autók száma

2016. 12. 01. 14:00

Novemberben 9412 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 42,9 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Ez túlszárnyalta a várakozásokat, ezzel november 2016-ban a második legerősebb hónap volt.

Novemberben 1864 kishaszonjárművet helyeztek forgalom, számuk 0,4 százalékkal csökkent a múlt év novemberéhez képest.

Az első 11 hónapban 86 801 autó került forgalomba, 23,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ugyanezen időszak alatt a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 24,1 százalékkal emelkedett és elérte a 18 894-et.

A piac fejlemények alapján megvalósulni látszik az év végére várt értékesítési prognózis és talán túl is teljesíthető.

Az MGE arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit 20 ezer kishaszonjárművet helyeznek forgalomba ebben az évben a korábban prognosztizált 80 ezer, illetve 18 ezer helyett.

Az MGE továbbra is abban bízik, hogy folytatódik a magánvásárlók gyorsuló visszatérése és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább erősödik, továbbá némi élénkülést hoz a piacra az elektromos autókra adott kormányzati támogatás, amelynek közvetlen hatása inkább a következő évben fog jelentkezni.

November végéig 115 elektromos autóra adtak be pályázatot. Az importőrök jelzései alapján kétszámjegyű növekedés volt a novemberi elektromos autó megrendelésekben. A növekedés mindenképpen jelentős, figyelembe véve, hogy az ügyfelek a támogatási lehetőség nyilvánosságra hozatala miatt kivártak az utóbbi hónapokban.

(Forrás: Autokalauz.hu, MTI | Fotó: Pixabay.com)