Jump to content

Kínában gyártana autót a Tesla

2017. 06. 24. 11:06

A helyi piacon szeretne jobb pozíciót kivívni magának, ezért tárgyalásokat kezdett Sanghaj önkormányzatával a Tesla.

Egyelőre sem azt nem tudni, mely típusokat szeretnék Kínában gyártani – egyes vélemények szerint a kisebb szedán, a Model 3, valamint a 2019-re ígért kompakt crossover, a Model Y látszik esélyesnek –, sem azt, hogy hol és kivel létesítenének üzemet. Szóba került a Tencent Holdings Ltd., amelynek eredetileg semmi köze nincs az autógyártáshoz, hiszen internetes vállalat (a legnagyobb Kínában), de hát a Tesla is így indult, aztán mostanra az USA legértékesebb autógyártójává nőtte ki magát. A Tencent mellett szól, hogy az év elején 1,8 milliárd dollárért 5% tulajdonrészt vásároltak a Teslában.

Kínában 25 százalékos vám sújt minden importautót, ezért gyakorlatilag csak annak van esélye érvényesülni a piacon, aki helyben, ráadásul egy helyi vállalattal együttműködésben gyárt gépkocsit.

Pontosan erre készül a Tesla is, bár nem lesz egyszerű dolguk, hiszen Elon Musknak le kell nyelnie, hogy a kínai törvények értelmében legfeljebb 50%-os tulajdonrészt birtokolhat kínai vegyes vállalatában.

(Forrás: vezess.hu / kép: vezess, Tesla)