Jump to content

Legenda újratöltve – alaposan megújult a Toyota Land Cruiser

2017. 09. 14. 21:56

A Toyota Land Cruiser a világ egyik legsikeresebb terepjárója, és a Toyota tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy ami bevált, azon nem kell változtatni. Persze néha-néha azért érkezik egy kisebb-nagyobb frissítés az alapjait tekintve utoljára nagyjából 15 éve megújult terepeshez. Így történt ez a Frankfurti Autószalonon is, ahol egy alaposan megújított változat lépett színre, amit akár új generációként is emlegethetünk.

Az újdonság kívül és belül egyaránt megújult. Az elődnél 6 centivel nyúlik hosszabbra a modern formákkal megújuló Land Cruiser, amivel 4,84 méteres lett az ötajtós verzió – a három ajtós, ami természetesen továbbra is elérhető lesz, 4565 mm hosszú. A hűtőrács ezentúl is hangsúlyos, a fényszórók pedig kevésbé megosztó formát öltöttek, és immár teljesen LED-es technológiával is elérhetőek. Hátul már kevesebb a változás, de ezen a fronton is LED-es lámpatesteknek örülhetünk.

 

A tervezők folyamatosan szem előtt tartották a terepjárási képességeket, így például a hűtőrácsot és a lámpákat is úgy tervezték, hogy a lehető legjobb gázlómélységet tudják elérni, de a motorháztető is úgy alakították ki, hogy a sofőr a lehető legtöbbet lásson abból, ami az autó előtt van. A terepszögekre is figyeltek: az első 31, a hátsó 25, a rámpaszög pedig 22 fokos, a hasmagasság a legalacsonyabb ponton is 21,5 cm. Az újdonság új színekben és friss, 17-19 colos keréktárcsákkal is elérhető lesz.

Az utastérben is tetten érhető az alapos újítás: jóval modernebb összképet és jobb minőségű anyagokat kapunk. A Land Cruiserbe bekerült a japánok legfrissebb multimédiás rendszere, a halogén izzókat LED-esekre cserélték, és új klímakonzolt is kapott az autó. Belül is figyeltek a kilátásra a mérnökök, így a középkonzol vonala lejjebb került. Modern extrákból sincs hiány: vészfékrendszer, gyalogosfelismerő, adaptív tempomat, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, holttérfigyelő, automatikus távolsági fény és keresztirányú forgalomfigyelő is van a kínálatban.

Az erőt dízelfronton továbbra is a 2.8 D-4D egység biztosítja majd 177 lóerővel, 420 Nm-es nyomatékkal és hatfokozatú kézi vagy automata váltóval. A gyáriak szerint a vegyes fogyasztás 7,4 literre adódik 100 kilométerenként, a 0-100-as gyorsulás pedig manuális váltóval 12,1, automatával pedig 12,7 másodperc. Ahogyan eddig, jó esély van rá, hogy továbbra is elérhető lesz a Land Cruiser a 4-literes, V6-os benzines egységgel hazánkban, amely kizárólag hatfokozatú automata váltóval kapható. A 249 lóerőnek és a 381 Nm-es nyomatékcsúcsnak hála a benzines óriás 9,7 szekundum alatt tudja le a 0-100-as sprintet, fogyasztása pedig vegyes üzemben 10,8 liter.

Az újdonság hamarosan hazánkban is elérhető lehet, és bár alapáron valószínűleg nem lesz sokkal drágább, a jóval hosszabb opciós listának köszönhetően a csúcsmodellek bizonyára vaskosabb árcédulával érkeznek majd meg. A jelenlegi változatból kiindulva az ötajtós kivitel esetében 14 millió alatti indulóárral kalkulálhatunk, a csúcsváltozat pedig a 22 milliót is meghaladhatja majd.

(Forrás: autopult.hu)