Egyelőre úgy tűnik, hogy az „i” csak a teljesen villanyos modellek esetén tűnhet majd, fel, és amennyiben így lesz, úgy valószínűleg csak az SUV-k kapják majd meg, ugyanis például egy elektromos hármas esetében az i3 jelölést már nem használhatnák a németek, de ugyanez igaz az i8-ra is, és az évtized végén érkezik az i5 is. Ezt erősítheti meg az is, hogy BMW az iX1-től az iX9-ig levédette az összes hasonló jelölést. Ezek alapján tehát könnyen lehet, hogy a villanyos X3 iX3 néven érkezhet majd meg 2019-ben.
Az elektromos SUV és az i5 érkezésével egyébként hatalmas növekedésre számítanak a bajorok az elektromotorral szerelt négykerekűek terén, ugyanis 2025-re szeretnék elérni, hogy az eladásaik negyedét hibrid és elektromos változatok tegyék ki. Ehhez persze a nemrég frissült i3 és a hamarosan ráncfelvarrással együtt érkező i8 Roadster is hozzájárul majd – csak ebben az évben 100 ezer villanymotorral szerelt autót fog eladni a BMW, míg eddig összesen 200 ezernél tartanak.