A korábbi koncepció – amelynek formái szinte változatlanul köszönhetnek majd vissza a szériaváltozaton – 400 lóerővel és 700 Nm-es csúcsnyomatékkal gazdálkodott, az energiát pedig egy 90 kWh-s akkumulátorból nyerte, ami akár 500 kilométeres hatótávot is biztosíthatott neki papíron. A hírek szerint ezek a számok sorozatgyártásra is maradhatnak, aminek eredményeképp egy elképesztően modern és izgalmas elektromos SUV-t kaphatunk majd az angoloktól.
A korábbi pletykák szerint négy szinten lesz elérhető az autó, ám azt egyelőre nem tudni, hogy ezek a teljesítményre vagy éppen az akkumulátor méretére is hatással lesznek-e, vagy csupán a szokásos felszereltségi szintekről van szó. „A teljesen elektromos I-pace nem csak számunkra lesz úttörő, hanem az egész ipar számára forradalmat jelenthet. Soha nem voltam még ennyire izgatott egy bemutató előtt – az egész világ ránk fordítja figyelmét, és alig várom, hogy mindenki láthassa mit értünk el ezzel az autóval” – árulta el a Jaguar vezető formatervezője, Ian Callum.
Nem kell már sokat várnunk tehát, hogy bemutatkozzon a Jaguar újdonsága, amiből bár túl sokat nem láthatunk az ízelítő képen – amin egyébként az új E-Pace és az F-Pace között látható felülről –, az jól látszik, hogy nem sokat változott már az autó a koncepcióhoz képest. Rejtett kilincsek, méretes légbeömlő a motorháztetőn és hatalmas tetőablak vár ránk. Valóban nagyon izgalmasnak ígérkezik az angolok újdonsága.