A japán márka már egy sejtelmes fotót is megosztott velünk az új kompaktról, amin jól látszik, hogy az Auris igencsak dinamikus formát ölt majd: felfelé tartó övvonal, izmos domborítások és kéttónusú fényezés jellemzi majd az autót, ráadásul első ránézésre a fényszórók is morcosra lettek húzva. Kíváncsian várjuk, hogy mit produkáltak a Toyota tervezői, akik újabban egészen izgalmas modellekkel rukkoltak elő.
Ami még izgalmasabb lehet majd, hogy egy új hibrid erőforrással mutatkozik majd be az újdonság. Az alapot ezúttal egy friss kétliteres, közvetlen befecskendezéses, négyhengeres egység adja majd, ami nem csak elektromotorral együtt, hanem önállóan is megjelenik majd a Toyota kínálatában – utóbbi egy új fejlesztésű hatfokozatú manuális váltót, előbbi pedig egy szintén vadonatúj fokozatmentes CVT automatával lesz szerelve. Az újdonság gyorsabb és gazdaságosabb is lesz elődjénél, ami nem csak az izmosabb erőforrásnak köszönhető, hanem a könnyebb felépítésnek és a rendszerhatékonyság fokozásának.