Jump to content

Úgy tűnik, ez lesz a következő Land Rover Discovery

2017. 03. 09. 16:30

A KGP Photography lencsevégre kapta az új Land Rover Discovery-t, amint az tesztköreit rótta. Az eddig megszokott kémfotóktól eltérően, a Land Rover egy igazán különleges burkolat mögé próbálta "elrejteni" a 2017-re esedékes járgányát.

Első ránézésre olyan, mintha a 2014-es Discovery Vision koncepciót látnánk, viszont a korábbi LR3-hoz és LR4-hez is kísértetiesen hasonlít.

A kémfelvételeket készítő fotós elárulta, hogy a SUV alváza szinte biztosan alumíniumból volt, amely nem lenne túl meglepő a Land Rover-től, hiszen már a Discovery Sport-nál is tapasztalhattunk ilyet. A sárvédő nyílásától vezető vonalak karakteres külsőt kölcsönöznek a kocsinak, viszont még így sem rugaszkodtak el túlságosan a szögletes kivitelezéstől.

Egyes spekulációk szerint akár még az idei év végén debütálhat valamelyik autószalonon, de legkésőbb 2017 elejéig biztosan várható. Korábban lehetett olyanokat hallani, hogy vagy egy dízeles, 3,0 literes, V6-os-, vagy egy benzines, kompresszoros, 3,0 literes, V6-os motort fog kapni, viszont a legfrissebb pletykák szerint egy turbófeltöltéses erőforrás kerül majd a motorházteteje alá, méghozzá egy kis hibrid kiegészítéssel.

Végezetül nézzünk néhány fotót a KGP Photography által publikáltak közül

Ugyanez pirosban

(Forrás: Autokalauz.hu, Autoblog.com | Fotók: KGP Photography, Autoblog.com)