A legfontosabb változtatások azonban kétségtelenül a motortérben történtek, ugyanis két új erőforrást is beszereltek a gyáriak.
A benzinkutak árazása közötti különbség továbbra is jelentős, így érdemes okosan megválasztani a tankolás helyét, hiszen sokat lehet spórolni, vagy éppenséggel bukni.
A Kona Electric tehát az egyik legnagyobb hatótávot kínálja majd a piacon, ráadásul ezt kellemes teljesítménnyel ötvözi – és akkor a vagány, divatos megjelenésről még nem is beszéltünk.
Míg a Pure verzió valamivel 1,1 tonna alatt van, addig a Légende biztosan nehezebb annál valamivel, még ha nem is sokkal – de ne feledjük, ezen a szinten bizony már pár kilogramm is számíthat.
A különleges, Cassiopeia névre hallgató fényezés elkészítése autónként 8 órát vesz igénybe a gyáriak mestereinek, és tiszta ezüstöt is tartalmaz.
Azért néhány ismertetőjegyet kapott az újdonság, amit megfigyelve rögtön tudhatjuk, hogy melyik négykarikás modellel van dolgunk.
Ehhez a fényezéshez azonban felhasználnak nem földi anyagot is, egész pontosan a Holdról származó port.
Ez kulcsfontosságú infrastruktúrát biztosít a járművek elektromos töltéséhez a Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában.
Mivel a három géposztály normál esetben sehogy sem tudna kiegyenlített küzdelmet vívni egymással, sajátos virtuális rendszert dolgoztak ki: ki-ki indul a neki kiírt normál európai bajnokságokban, és az ott elért eredményeket egy meghatározott rendszer szerint kupapontokra konvertálják és jóváírják az évad során.
A fix szárnyas, illetve négy- vagy hatrotoros drónok alkalmasak a sebességmérésre, de nem ez az egyetlen bevetési területük: mivel a kamera felvételét élőben elemzi ki az operátor, az egyéb szabálytalankodásokat is tetten érhetik és bírságolhatják.
A kabrió modell az osnabrücki üzemben készül majd, ott, ahol 2009-ig a Karmann építette csodálatos kabrióit – hogy a Volkswagennél maradjunk, a Bogár, a Golf I, III és IV kabriókat, valamint a Karmann Ghiát.
Kíváncsian várjuk, hogy mit produkáltak a Toyota tervezői, akik újabban egészen izgalmas modellekkel rukkoltak elő.