A hírek szerint ezek a számok sorozatgyártásra is maradhatnak, aminek eredményeképp egy elképesztően modern és izgalmas elektromos SUV-t kaphatunk majd az angoloktól.
A kormányom a jól ismert Alpina embléma díszeleg, és a műszerfali betétről sem maradt el a kis, elegáns plakett.
Ugyanakkor nem kell szomorkodni, hiszen pontosan ezért hozták létre a svédek a Polestart, aminek kínálatában különlegesebb típusokkal is találkozhatunk majd.
A Mercedes már több mint 10 éve partnere a villámgyors hajókat készítő Cigarette Racing-nek.
A K900 Koreában készül majd, globális forgalmazása 2018 második negyedévében veszi kezdetét. Ahogy elődje, az új szedán sem lesz kapható mindenütt.
Emellett részlegesen önzáró Torsen differenciálművet, állítható Öhlins lengéscsillapítókat és szintén szabályozható Eibach kanyarstabilizátorokat építenek be.
A Bosch, a Denso és az NGK emellett gyújtógyertyák forgalmazását hangolta össze; hármukra 76 millió eurót róttak ki, ebből 46 millió a Bosch része.
Az eredetvizsga ára jelenleg személyautónál – a hengerűrtartalomtól függően – 17-20 ezer forint, motorkerékpárnál pedig 15,5-17 ezer forint.
A Geely olyan autómárkák tulajdonosa, mint a Volvo, a Lynk & Co, a Proton vagy a Lotus, és jó ideje tervezik, hogy szövetségre lépnek a Daimlerrel.
Az E30-as motortere már kissé szűkösnek bizonyult ehhez az erőforráshoz, ezért akinek 333i-re fájt a foga, annak döntenie kellett, hogy klímát vagy szervókormányt kér bele, mert mindkettő nem fért el a szűkös helyen.
Ezen a listán a 15. helyet szerezte meg legutóbb a Mercedes-Benz 43,9 milliárd dolláros márkaértékkel.
Módosították az Aygo háromhengeres, egyliteres motorocskáját: új kettős befecskendezővel, megnövelt sűrítési viszonnyal, csökkentett belső súrlódással, hűtött kipufogógáz-visszavezető rendszerrel, valamint finomabb alapjáratot eredményező kiegyensúlyozó tengellyel javították a vezetés élményét.