A csomagtér kapacitását a rövidebb változatnál 597, a hosszabbnál pedig 850 literben adták meg – az eltérés oka a Berlingóhoz képest valószínűleg az, hogy az Opelben csak a kalaptartóig mérték ezt az értéket. Mindenesetre a maximum 2126 és 2693 liter.
A küszöbléceken, a fejtámlákon és a műszerfal jobb első utas előtti részén a „30 Jahre Edition” felirat olvasható, utóbbi esetben ráadásul a háromszázig skálázott sorszámok is utalnak a limitált szériára.
És a legszebb az egészben, hogy még ez a modell is mind a mai napig gyártásban van, sőt, Magyarországon is hivatalosan forgalmazzák.
A szerény hatótáv, illetve a magas ár viszont sokakat elriaszt a vásárlástól, de utóbbi fronton mostanság már egyre több állami és céges kedvezmény próbálja meg vonzóbbá tenni az e-autókat.
A több mint 5,41 méter hosszú és 2 650 kilogramm tömegű cirkáló meghajtásáról egy 6,75 literes duplaturbós V8-as erőforrás gondoskodik, ami 5 másodperces 0-100-as szintidőt és 296 km/h végsebességet tesz lehetővé.
A Nissan X-Trail és a Hyundai Santa Fe ellenfelének szánt Seat Tarraco alaphelyzetben elsőkerékhajtású, de felár ellenében természetesen négykerékhajtással is rendelhető lesz.
A virtuális tuning koronázatlan hazai királya, X-Tomi ennek alapján már el is készítette a faceliftes Fabia sportos változatát, a vadonatúj RS-t.
Az új darab formatervét a Pininfarina jegyzi, az újraindítás mögött pedig az eredeti megrendelő, Michael Stoschek áll.
Valószínűleg erőforrások terén sem igazán lesznek meglepetések.
Az új Berlingo egyébként 1,85 méter széles és tetősíntől függően 1,81-1,84 méter magas.
A legjobban felszerelt SUV-hoz alapáron járnak a teljesen LED-es fényszórók és a 19 colos keréktárcsák is.
Az újdonság egyébként még idén bemutatkozik, így nem kell már sokat várni, hogy teljes valójában megcsodálhassuk a Rolls-Royce emelt 'mindenes' luxusautóját.