Ezt azóta már valószínűleg átgondolták – korábban arról szóltak a hírek, hogy 40 millióért mégis meg lehet majd venni a különlegességet a hatalmas érdeklődésre tekintettel.
Ugyanakkor a Mercedes-AMG 6 másodperces 0-200-as sprintet ígér a Project One esetében, míg az angol versenyzőnek 6,8 másodpercre van szüksége ugyanehhez a művelethez.
A Maruti Suzuki több mint 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Indiában.
Új piacára tehát exkluzív modellel lép be a koreai márka. Kifejezetten a helyi fiatalokat célozzák vele, de ezen túlmenően semmilyen konkrétumot nem árultak el az autóval kapcsolatban – csak annyit még, hogy a szériamodell megjelenése állítólag nagyon közel áll majd ehhez az előtanulmányhoz.
A japánok közleménye szerint az összeszereléskor keletkezett olyan hiba, melynek következében rövidzárlat keletkezhet, ami miatt egy ütközés esetén nem nyílik ki a légzsák.
A 2017-es tapasztalatok alapján az Arval szerint folyamatosan csökkenni fog Nyugat-Európában az új dízelüzemű gépjárművek forgalomba helyezése. Ebben jelentős a szerepe az egyre kedvezőbb fogyasztású benzinmotorok népszerűségének növekedése is.
A Nissan 370Zki megépítéséhez alapvető átalakításra volt szükség. A 370Z hajtásláncát kiszerelték, majd beépítettek egy 76 mm-es emelést a futóműbe.
A Challenger Demon egyébként az első sorozatgyártású, utcán is használható autó, amely képes elemelni az orrát a talajtól indulásnál – persze a megfelelő körülmények között.
Az autó hátuljáról egyelőre nincs képünk, de biztosak lehetünk benne, hogy ott is látványosabb formákkal találkozhatunk majd.
A 4008 nem csak még látványosabb lehet, ugyanis a futóművet és minden egyéb beállítást is úgy lőnek majd be a mérnökök, hogy a vezetés élményét szolgálják.
Rengeteg (mű)bőrt és az i30-ból érkező formai megoldásokat láthatunk, beleértve a középkonzol tetején trónoló multimédiást rendszert is.
Az utastérről már korábban felkerült az internetre pár fotó: azt azért ne várjuk egy „munkagéptől”, hogy minden be van varrva bőrrel, de a modern hangulat a jól felszerelt modellekben garantált.