Jump to content

Bécsbe jön a Rolls Royce

2017. 12. 27. 09:29

Fővárosunktól mintegy két és fél órányi autóútra, a régióban Bécsben lesz először megtekinthető a Rolls-Royce Phantom új generációja. A zászlóshajó Bécsi Autószalonon való bemutatásával a közép-európai vásárlók felé tesz újabb gesztust a brit márka, még nagyobb figyelmet szentelve az egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkező régiónak.

A 2017 derekán történt bemutatása óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Phantom új generációja, ez pedig nem véletlen, hiszen a Rolls-Royce csúcsmodellje 1925-ös első bemutatkozása óta valahol mindig is a technikai megvalósíthatóság tetejét képviselte. Nincs ez másképp most sem, az újdonság ugyanis könnyebb, merevebb, csendesebb és okosabb lett, de a művészet is minden eddiginél nagyobb szerephez jut a megalkotásban. Ezt bizonyítja a műszerfal „galéria” része, ahol egy pormentes üvegfal mögött egyedi műalkotások kaphatnak helyet – fafaragástól kezdve a legóval kirakott kedvenc Batman-jelentünkig bármi, hiszen a személyre szabhatóság is csúcsra jár.

Az osztrák regionális premier pedig nem véletlen. Peter Schoppmann, a Rolls-Royce regionális igazgatója kihangsúlyozta, hogy „a márka jelenlétét ezen a területen az elmúlt években kimondottan széles réteg üdvözölte. Különösen pozitív ügyfél oldali visszajelzések érkeztek Ausztriából, valamint a szomszédos országokból, mint például Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia, amely még inkább kihangsúlyozza a közép-kelet-európai fontosságát a Rolls-Royce Motor Cars számára.

(Forrás: autopult.hu)