Jump to content

Énekelj nekünk Mustang - videó

2015. 12. 23. 09:14

Nézzük milyen hangokat képes kiadni magából az a Ford, melynek sikerét már az 1961-1962-ben elkészített stílustanulmányok is igazolták. A Mustang előfutárai már létező technikai háttérre épültek, így már csak a sorozatgyártás előkészítésére volt szükség, amelyre 1964-ben került sor.

Az első évben 680 000 darab autó hagyta el az üzemet, és ez még korántsem jelentette a termelés csúcsát. Mivel a Ford a Mustang bizonyos alkatrészeit más modellek építésénél is felhasználta, ezért a kultikus sportkocsi 2360 dolláros áron kerülhetett piacra. Komolyabb felszereltség mellett ez az ár természetesen jóval magasabb volt. A gyár igény esetén a manuális váltó helyett háromsebességes automataváltóval is felszerelte a Mustangot. Létezett egy úgynevezett ralicsomag is, amely szélesebb gumikat, erősebb fékeket, fordulatszámmérőt és birtonsági övet tartalmazott.

Az első modelleket még hathengeres motorral szerelték, később azonban a V8-as motor került az összes változatba. Az 1967-es évet követően egymást követték a különböző Mustang-változatok. Ezeknek a korai sikereknek köszönhetően, mára ikonikus alakká nőtte ki magát a Ford klasszikusa. A Mustang történelme jelenleg is íródik, és várhatóan még hosszú évekig köztünk lesz.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: 67mustangblog)