A német autógyártó, 2015-től kezdi el az új A6-os értékesítését, amely 2012 óta várja, hogy megújulhasson. A külső és belső elemek természetesen minimális változáson estek át, de hatalmas innovációra senki se számítson. A továbbiakban egy rövidebb leírással és néhány képpel szeretném bemutatni az új Audit.
A legkisebb BMW a hozzá elérhető legerősebb dízelmotorral. Ezzel az információval azt gondolom, mindenki bizakodva nézett volna elébe a teszthétnek, melyet együtt tölthet a 125d-vel. Természetesen én is pont így voltam vele, és véleményen szerint nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, bizony nem kellett csalódnom a kis médffregzsákban.
A Citroën se maradhatott ki a sorból és egy hibrid hajtású járgánnyal rukkoltak elő a francia fővárosban. A kis ferdehátú crossover játékos színvilága és érdekes vonalvezetése sokak figyelmét felkeltette. Picit furcsa, picit tömzsi, de mégis van benne valami, ami miatt nem ragasztanám rá a visszataszító külső jelzőt.
A francia gyártó, robosztus koncepcióval állt elő a Párizsi Autószalonon. Korábban Pekingben is megmutatta már magát a járgány, szóval a hazai látogatók előtt nem volt újdonság. De ettől függetlenül, egy rossz szavunk nem lehet az Exalt-ra, hiszen szemet gyönyörködtető a kialakítása.
Szeptemberben már a tizenharmadik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban, miután hat éven át folyamatosan csökkent - közölte az európai autógyártó szövetsége (ACEA). Érdekesség, hogy az autópiacon való értékesítés is a virágkorát éli.
Kompozit szerkezetű buszok közös gyártásáról írt alá megállapodást a magyar Evopro csoport és a Kompozitok Nanotechnológiai Központja nevű orosz cég a moszkvai Nyitott Innovációk című nemzetközi kiállítás keretében szerdán.
Bár a legtöbb puskaport még mindig néhány nagy autószalonra – Genfre, Párizsra, Franfurtra, Detroitra, Tokióra, Sanghajra és Pekingre – tartogatják a gyártók, egyre több újdonság lát napvilágot kevésbé zsúfolt helyszíneken. A Nissan most például Brazíliában, pontosabban São Paolóban mutatja be legújabb modelljét.
Korábban már nyerhettünk betekintést a Kia Sorentóba, de a gyártó végül módosította a járgányt a Párizsi Autószalonra. A crossover az európai előírásoknak megfelelően lett átalakítva. A Sorento esetében nagyon ügyeltek a külső dizájnra és a kép alapján megállapíthatjuk, hogy mindez eredményes volt.
Egy elég érdekes autóipari technológiát használ a Peugeot új hibrid hajtású járgánya. A Hybrid Air 2L rendszer nem úgy működik, mint egy hagyományos elektromos motor, de erre a továbbiakban kitérek majd. A videóban a kocsi minden pontját megtekinthetjük és kis ismeretterjesztésben is részesülhetünk.
Várhatóan dollár-százmilliárdokban mérhető veszteségeket okoznak a legfejlettebb ipari gazdaságoknak a közúti közlekedési torlódások a következő másfél évtizedben - jósolták kedden ismertetett átfogó tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Ausztrál egyetemi hallgatók megdöntötték az elektromos autók 500 kilométeres távon mért sebességrekordját. A diákcsapat által kitűzött következő cél, hogy lehetőleg márciusra - de legkésőbb egy éven belül - hivatalosan elfogadtassák az autót a közúti forgalomban.
A Citroen után, a Peugeot is futurisztikus koncepcióval készült a Párizsi Autószalonra. A Quartz névre hallgató modell sugározza a robosztus belsőt. Sokak szerint elég valószínűtlen, hogy ilyen formában ki fog kerülni az európai autópiacra a járgány, de ettől függetlenül le a kalappal a tervezők előtt, mert elég karakteresre sikeredett.